Boldogság

Miért nem vagyok boldog? Hogyan lehetnék boldog? kérded a tanítót,

gurut vagy a pszichológust. Az ember az idők kezdete óta keresi a választ,

ám érdekes, azt, hogy: - Miképp lehetnék boldogtalan?- sosem kérdezed.

Erre a kérdésre ismered a választ, a boldogtalanság átélése tökéletesen

megy.

Magáról a Boldogságról nem lehet beszélni, nem lehet írni. Az örömöt csak

átélni, megélni lehet; az elmélkedésre csak akkor kerül sor, ha az ember

már kiesett a boldogság örök harmóniájából. S most az örök szót szó

szerint kell értelmezni: létezik az örök boldogság, sőt, alapvetően csak

az örök boldogság létezik! Természetesen most még csak legyinthetsz, vagy

épp elfogadón bólogathatsz, de akár hiszed, akár nem, az állandó

változásban állandó Boldogság élhető át. Alapvetően két ok tart távol

tőle: egyik a neveltetésed, a másik a neveltetésednek köszönhetően

megszületett elméd, egod. De ha hagyod, hogy az elméd, s az egod

kényszerítő ereje nélkül létezz, egyszerűen Boldoggá válsz, mindenféle

erőlködés, szándék és ok nélkül.

Szerintem megéri megpróbálni.

Az, hogy a boldogtalanság az ember alapállapotává vált, elsősorban a

nevelésnek köszönhető. Amikor egy gyermek megszületik, minden idegszálával

a környezetét lesi: lénye tiszta mezejére, a külvilágból eltanult minták

építik fel személyiségét. Mikor egy gyermek békésen gyönyörködik az

életben, vagy épp boldogan elmerül a játékai között, a kutya sem törődik

vele, sőt, a szülei örülnek, hogy csend van végre, s megnézhetik a tévében

a meccset, vagy az aktuális szappanopera következő részét. Ha a gyerkőc

hangosan kacagva boldog, még rá is ordítanak, meg is büntetik, mert hát

nem hallják, mit sugároz nekik a Doboz. Ám amint beteg lesz, azonnal

szeretetteljesen fordulnak felé, azonnal kitüntetik figyelmükkel. A

gyermek rájön, hogy csak akkor kapja meg azt a figyelmet, amit szeretne,

csak akkor lesz "jó" gyerek, csak akkor kap szeretetet az ordítás helyett,

ha beteg, ha szomorú. Így válik hát egy ember személyiségének alapjává, a

létezése alapállapotává a boldogtalanság

Ha most a szüleid nyakába akarod varrni a saját boldogtalanságod, akkor

sosem fogsz megszabadulni a beléd nevelt elvektől, s az egész életed a

görcsös örömhajhászásra fog elmenni. Már csak azért se hibáztasd a

szüleidet, mert beléjük is azt nevelték, hogy a boldogtalanság erény.

Ráadásul a megoldás kulcsa nem a felelős keresése, hanem a folyamat

tudatossá tétele. Mert ha tudatára ébredsz a neveltetésed ezen átkára,

esélyt kapsz a szabad életre, esélyt a boldogságra. Ne maradj egy

beprogramozott számítógép: ha vágysz a boldogságra, akkor lépj túl a beléd

nevelt programon. Megteheted, ha akarod

Mindent megtehetsz.

A második oka annak, hogy a boldogtalanság a természeteddé vált, az elme,

az ego. Figyeld csak meg, amikor egy ismerősöd boldogtalan, egyből felé

fordulsz, s elönt egyfajta meleg együttérzés. Az emberek azt hiszik, hogy

ilyenkor szeretik a másikat, de ha őszintén képes vagy megfigyelni magad

ebben a pillanatban, akkor észreveheted, hogy amit érzel, az nem szeretet.

Ezzel a látványos odafordulással csak játszod azt a megértő, figyelmes

szerepet, amelyet a társadalom elvár tőled a benned megjelenő melegség

pedig a sajnálat. Ám a sajnálatot az ego összehasonlító képessége szüli:

ha valaki nálad rosszabbul érzi magát, akkor az egod elhiteti veled, hogy

te több vagy egy szenvedő embernél. Természetesen ez az érzés szinte sosem

jut el a hétköznapi tudatosságodig, szinte sosem sajnálsz valakit direkt

azért, hogy többnek hihesd magad általa. De az egod legmélyéről ez az

érzés irányítja lépteid, akár tudsz róla, akár nem. Minderről nem tehetsz

de arról már igen, ha tudsz a folyamatról, s hagyod, hogy továbbra is

így legyen.

Ha őszintén szembe mersz nézni magaddal, akkor megfigyelheted, hogy ha

valaki fennhangon megéli a boldogságot, ha valaki szemmel látható ok

nélkül nevet, énekel vagy épp vigadozik, általában nem érzed jól magad.

Míg a boldogtalan emberrel azonnal tudsz azonosulni, a boldogság

körtáncába ritkán tudsz bekapcsolódni, mert az egod azonnal elkezd okokat

keresni a másik boldogságára. "- Miért boldog ez?-" gyötröd magad a

kérdéssel. S amikor találsz egy logikus magyarázatot nyert a lottón,

vett egy új autót, talált magának egy gyönyörű nőt vagy egy jóképű férfit,

stb. akkor az egod azonnal megszólal a fejedben: "- Miért pont ő? Miért

pont neki van, nekem miért nincs?"

Természetesen a legtöbb ember megpróbál tenni a boldogtalanság ellen, s

jól akarja érezni magát. Ám az ego tudatossága nem képes túllépni önmaga

árnyékán: ha jól akarod érezni magad, akkor az egod csapdájában vagy. Ez

csak egy elme-trükk a boldogtalanság eltakarására: amíg iszol, vagy épp

kábítószerezel, amíg a megalázott beosztottjaid szenvedéséből merített

hatalommámorban kéjelegsz, vagy amíg a főnöködből kihízelgett

elismeréseken örömködsz, amíg verekszel vagy a focimeccset nézed, addig

csak eltakarod magad elől a boldogtalanságodat. De ezzel csak elmenekülsz

a beléd nevelt boldogtalanság elől: mindennel foglalkozol munkamániás

leszel, állandóan eszel, iszol, kéjelegsz, stb. csakhogy ne kelljen

szembenézned magaddal, ne kelljen szembenézned a benned tomboló sötét

fellegekkel. Pedig ha egy kicsit a mélyére néznél önmagadnak, mélyére

néznél a Létnek, akkor megtalálhatnád a valódi Boldogságot.

Ha valóban Boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista

tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg

hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy

megszerezd így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha meg

megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól

fogsz félni, hogy elveszted a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog

lenni. Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok. Csak az

ego, az elme keresi az indokokat, mert képtelen felfogni az Élet

ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati

összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog

vagy, arra alapvetően nincs indokod. Amikor igazán boldog vagy, amikor

fekszel a tengerparton és napozol, amikor fáradtan hazaérsz, és jóleső

sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem

gondolsz semmire amikor valóban Boldog vagy, akkor eltűnnek az indokok.

Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egod,

az elméd megszűnik! Ekkor csak vagy, s ez maga a Boldogság. S hogy miért

vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és

semmiért.

A boldogságnak azért nincs oka, mert a létezés alapállapota maga a

Boldogság, a Lét maga a boldogság. Nézz szét magad körül! Ha egy tisztább

pillanatodban befogadod a körülötted létező Életet, megtapasztalhatod,

hogy a természet alapvetően boldog, hogy létezik! Létezik, így hát boldog.

A természetnek nincs kacsalábon forgó palotája a Riviérán, mégis boldog,

mégis boldogságot áraszt magából.

Most persze mondhatod, hogy azért vagy te ember, azért vagy te több egy

növénynél vagy egy állatnál, hogy neked több minden okozzon örömöt, mint

egy fának vagy egy rókának. S igazad is van. Te ember vagy, neked a

tudatod teremtő ereje - maga a teremtés - olyan örömöt adhat, amelyet

egyetlen más létformának sem ezen a bolygón. De ha az elméddel elveszed

önmagad elől azt a lehetőséget, hogy boldogságot adjon neked a teremtés;

ha az egoddal még azt az ok nélküli Boldogságot is elveszed magadtól,

amelyet egy róka vagy egy tölgyfa át tud élni, akkor az emberséged

semmivel sem emel a növények vagy az állatok, semmivel sem emel a kövek

vagy a föld fölé. Sőt, akkor egyenesen szerencsétlenebbé tetted magad a

"halott" anyagnál.

Úgyhogy a létezés alapállapota a Boldogság. Ezért nincs szükség semmi

okra. Ha csak tudsz önmagad lenni, ha csak tudsz létezni, akkor átérzed a

Boldogságot. Ha pedig képes vagy azért boldog lenni, mert vagy � minden

ok, minden magyarázat és elvárás nélkül , akkor te magad leszel a

Boldogság. Hogy ezt megtapasztalhasd, meg kell értened, hogy az örökkön

változó Boldogsághoz vezető út a Jelen. Ha a jelenben élsz, akkor boldog

vagy mert a boldogtalanság csak a múltban vagy a jövőben létezik. Amikor

gyötör egy régi emlék, akkor a múltad miatt vagy szomorú, amikor épp a

holnapi vizsgád miatt gyötrődsz, akkor a jövőd tesz boldogtalanná. De ha

átélsz egyetlen pillanatot a jelenben, akkor rá fogsz döbbenni, hogy a

jelenben nincs szomorúság, nincs gyötrődés: ha megtanulsz önmagadra

figyelni, akkor önmagadban felfedezheted a Boldogságot.

Most persze mondhatod, hogy mit ér a boldogság, ha nem oszthatod meg

másokkal. Az ego általában ezt az érzést használja, hogy eltérítsen téged

a tudatodtól, hogy továbbra is irányítsa lépteid. Az ego, a társadalom

elvárja tőled, hogy "adj". S te eljátszod ezt a szerepet, pedig nincs is

mit adnod. Ám ha ok nélkül vagy boldog, ha te magad vagy a Boldogság,

akkor azt nem tudod magadban tartani. Ekkor már nem kell görcsösen

törekedned az adásra: ha benned felkel a nap, nem tudod a fényét másokkal

nem meg osztani. Oly ragyogó, oly gyönyörteli lesz a benned felfakadó

valódi Öröm, hogy ok nélkül osztod majd meg mindenkivel. Ez az a szeretet,

ez az a korlátlan elfogadás, amelyet a legtöbb vallásos, ezoterikus ember

görcsösen keres. S ezt akarattal nem lehet elérni, ám ha te magad vagy a

boldogság, akkor valóban képes leszel átélni, akkor már valóban képes

leszel adni. Abban a pillanatban, ahogy az egoddal elfordulsz mindentől s

mindenkitől, megnyílsz mindennek s mindenkinek - s ahogy nem akarsz a

beléd nevelt elvek által rángatva szeretetet és boldogságot adni,

szeretetet s boldogságot fogsz adni mindenkinek. Egyszerűen nem tudsz majd

mást, csak

Boldog lenni, és boldogságot adni.

A. J. Christian

Oldal: BOLDOGSÁG
"A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség - © 2008 - 2024 - reikienergia.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat