"A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség
Ez a megnevezés az Atlantiszi Kabbalából ered, ami által valódi Énünkhöz közeledünk, létünk értelméhez. Itt, egy Útat mutatunk neked. Méghozzá azt, hogyan találd meg a te belső utadat, és hogyan teremts, alkoss az életedben gyümülcsöző dolgokat.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól." Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte: - Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek? ... A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt: - Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk. - De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító. A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta: - Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van. A tanítványaira nézett, és így folytatta: - Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat."
Hiába próbálsz követni másokat, TE csakis a saját utadon érhetsz célba.
„Egy madár egy erdő szélén állt és azon tanakodott, hogyan juthatna át rajta. Mivel eddig gyalog járt, fogalma sem volt, hogyan kelljen át a sűrű aljnövényzeten, ezért megkérdezte az elefántot, aki éppen arra járt. Az elefánt így válaszolt:
- Hát csak egyféleképpen tudsz átjutni az erdőn, gázolj át rajta!
Amikor a madár követni akarta a tanácsát, az ágak kíméletlenül visszacsapott a kis testére és nem jutott át rajtuk.
A madár ez után a majmot is megkérdezte, hogyan juthatna át az erdőn. A majom így válaszolt:
- Hát csak egyféleképpen, ágról ágra kell ugrálnod a fák között!
Mondta, meg is mutatta a madárnak, mire gondol. A madárnak ez a módszer sem sikerült, ezért megkérdezte a kígyót, aki a következőt válaszolta:
- Csak egyféleképpen juthatsz át az erdőn, csendben végig kell kúsznod a földön.
Tanácsolta, majd eltűnt a bokrok között. A madár nem tudta utánozni, de így járt a többi állat tanácsával is. Nem tudta átúszni a patakot, mint hal és nem tudta elegánsan átugrani a bokrokat sem, mint az antilop. Végül egy másik madarat is megkérdezett. Az kinevette és a következőket mondta:
- Hát miért nem repülsz úgy, mint a többi madár?”
KURT TEPPERWEIN
Egyszer volt hol nem volt, élt egy szegény legény egy kis poros
falucskában, távol mindentől. Düledező házában lakott anyjával, és egy napkedve támadt világot látni.
Anyja sajnálta, hogy elmegy, de odaadta neki
minden megspórolt pénzét, pogácsát sütött neki, és útnak indította.
A legény elindult, nagyon sok szép helyet bejárt. A pogácsája elfogyott, és már nagyon éhes és kimerült volt, amikor eljutott egy távoli országba.
Az ország királyának volt egy szép arany hajú leánya, aki szeretett azzal
büszkélkedni, hogy éppen mennyi udvarlója van, és nagyon tetszett neki, amikor a szomszéd királylányok irígykedtek.
A legénynek nagyon
megtetszett az öntelt királylány, és udvarolni kezdett neki. Csakhogy a királylánynak nem tetszett a legény.
De mivel így dicsekedhetett a többieknek egy újabb kérővel, hát azt mondta neki, hozzámegy feleségül,
ha elhozza neki az ezüst-szárnyú griff farktollát.
A legény már nagyon nagyon éhes és kimerült volt. napok óta nem pihent, nem evett, de elment,
és nagy küzdelem árán elvitte a királylánynak a griff tollát. Ekkor a
királylány meglepődött, és újabb próba elé állította. ezúttal a hétfejű sárkány körmét kellett elhoznia. A legény ezt is elhozta.
A királylány már kezdett idegeskedni, mert látta, hogy a legény mindenre képes, és előbb
utóbb hozzá kell mennie... ezért kitalált egy szörnyű ötletet. azt mondta: hozd el nekem édesanyád szívét.
A legény egy percet sem gondolkozott, elindult haza. éjjel nappal ment,
megállás nélkül, szemei karikásak voltak, lábai bedagadtak, fájt mindene, és marta a gyomrát az éhség. amikor hazaért szótlanul betörte az ajtót. ott
ült az anyja az asztalnál, és amikor fia szemébe nézett, már...
...már TUDTA.
Nem szólt semmit, csak némán felállt, és kitárta karjait. a legény pedig kést
ragadott...
Egy kendőbe csomagolta a szívet, és elindult a messzi országba, hogy
átadja szerelmének a szörnyű ajándékot...
De egyszercsak megbotlott, a véres szív pedig kigurult a kezéből, és
megszólalt:
-Kisfiam, nem ütötted megmagad?
Az ember felsikoltott. Előbb balszerencséjét és istenét átkozta, utóbb már csak félelmében üvöltött, és kegyelemért könyörgött. Ordításának hirtelen lett vége: nem élte meg a zuhanás végét, mert a rettegés még a levegőben megölte.
Az Ember azonban csak figyelt. Megélte az életét, a zuhanás gyönyörét. Nem hibáztatott senkit, nem ellenkezett, csak figyelte önmagát és az eseményeket. Csak figyelte önmagát, és…
…és váratlanul észrevette a szárnyait.
Két magzat beszélget az anyja hasában
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ö majd gondoskodik rólunk. - A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
Az árvíz és az öregember
Volt egy falu, mely arról volt híres, hogy egy gyönyörű folyócska szelte át. Az utcák, a házak, a kertek mindig rendbe voltak tartva. Bárkit, aki ellátogatott oda, lenyűgözött a falu szépsége, és az a folyó, mely ivóvízzel látta el az összes környező települést.
A falu legöregebb lakója egy keresztény ember volt, aki híres volt arról, hogy nagyon nagy a hite, és az ő háza volt a legszebb, leggondozottabb. Mindenki szerette és tisztelte.
Egy nap elkezdett esni az eső, és napokig nem állt el. A környező hegyekben rengeteg víz gyűlt össze, mely miatt a folyó elkezdett kilépni a medréből. A nagy veszély miatt elkezdték evakuálni az embereket.
A falu egyik lakója elment terepjáróval a keresztény öregemberhez, hogy segítsen neki elhagyni a házat. De az öregember elzavarta, mondván, hogy tudja, Isten meg fogja segíteni, és nem lesz árvíz.
Az öregember naphosszat imádkozott, és Istenhez könyörgött. Ahogy teltek a napok, újabb eső esett, és végül akkora lett a víz, hogy már a ház alsó szintjét teljesen ellepte. Ekkor jött egy csónakos férfi, hogy kimenekítse az öregembert a házból. De őt is elzavarta, mondván, hogy ő hittel imádkozik Istenhez, aki meg fogja menteni, és segíteni fog rajta.
Az eső elmúlt, de a folyó tovább duzzadt. Az öregember kénytelen volt kimászni a tetőre, hogy ne lepje el a víz. Fentről egy mentőhelikopter meglátta, és azonnal leeresztett neki egy kötelet, hogy megmentsék. De a keresztény öregember még nagyobb elszántsággal mondta, hogy Isten meg fogja segíteni, és nem lesz nagyobb az árvíz. Hitte, hogy csoda fog történni, és Isten meg fogja segíteni. A helikopter kénytelen volt elmenni, mert még sok emberen kellett segíteni. A vízszint viszont másnap még jobban emelkedett, és végül minden házat ellepett. A mentőalakulatok napokkal később megtalálták az öregember holtestét a vízben.
Az öregember a mennybe került, és amikor Isten trónja előtt állt kérdezni kezdte az Atyát:
- Drága Istenem, miért hagytál meghalni, miért nem segítettél rajtam? Teljes szívemből hittem, hogy megsegítesz. Hitemet tettekkel is bizonyítottam, és nem hagytam el a házat, nem futamodtam meg. Kitartó voltam, és naphosszat imádkoztam. Nem értem, ezt a dolgot!
Erre Isten, szelíd hangon így felelt:
- Drága gyermekem. Én mindent megtettem, hogy segítsek rajtad. Még mielőtt a víz elérte volna a házad, küldtem érted egy embert terepjáróval, de te elzavartad. Aztán amikor a víz már elérte a házad és növekedni kezdett, akkor egy csónakos embert küldtem, hogy kihozzon, de te őt is elküldted. Végül, amikor a háztetőn ücsörögtél, egy helikopter ment érted, de te mégis maradtál. Én mindent megtettem, hogy segítsek! Szeretlek gyermekem, mert valóban a bajban hozzám fordultál, de sokszor nem úgy érkezik a segítség, ahogy azt te elgondolod. Nem elég otthon ülni, és csak imádkozni, hanem észre kell tudni venni a segítséget, és el kell tudni fogadni. Én nem a látványos csodákat szeretem, hanem a hétköznapi embereken keresztül szeretek munkálkodni, mert ezáltal tudjátok egymást építeni, és használni azokat a talentumokat, amiket néktek ajándékozok belátásom szerint.
Egy történet a Pozitív gondolkodásról
Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni.
Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani...
Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:
- Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem.
Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a Helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem
hozzá és azt mondtam:
- Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan.
Hogy csinálod ezt?
Sándor azt válaszolta:
- Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: "Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy
elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle." Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, Elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam.
- Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű. - szóltam közbe.
- De, egyszerű. - mondta Sándor, - Az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben... Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: "te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon gyárat, hogy önálló legyek.
Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.
Azt válaszolta:
- Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy MI játszódott Le benne a baleset pillanatában.
- Nos, AZ első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok.
- Féltél? Elvesztetted AZ emlékezeted? - akartam tudni.
Sándor folytatta:
- Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: "Halott ember." És Tudtam, hogy át kell vennem az irányítást.
- Mit csináltál? - kérdeztem tőle.
- Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaordítottam:
"A gravitációra!" Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mintha élő lennék és nem halott.
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is. Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden. Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 20
Tegnapi: 23
Heti: 206
Havi: 1 067
Össz.: 296 650
Látogatottság növelés
"A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség - © 2008 - 2024 - reikienergia.hupont.hu