A lábnyom történet

 

 

 

 

 

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak föl az életéből. Minden egyes jelenetnél két párhuzamos lábnyomsort látott a

homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.

 

Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.

 

Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog és megkérdezte az Urat:

 

„Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis, azt látom, hogy éppen a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövenyen! Nem értem, miért hagytál el éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?”

 

Az Úr felelt:

„Drága gyermekem! Szeretlek és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert mikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.

 

 

 

 

 

Az ember keresztje

 

 

 

 

 

Az ember felment a Teremtőhöz reklamálni, hogy nagyon nem jó az a kereszt, amit visel.

 

Rendben van fiam, mondta a Teremtő - menj be oda, dobd le a keresztedet és van ott bőven, válassz egyet helyette, amit úgy gondolsz, hogy jobb lesz számodra ...

 

Az ember bement és elkezdett keresgélni.

 

Több keresztet felvett, de mindegyikben talált valami kifogást, ami végett nem felelt meg neki!

 

Kérdezte a Teremtő: - Na, megtaláltad a keresztedet?

 

- Igen, azt hiszem felelte az ember, aztán megmutatta a Teremtőnek, hogy melyiket választotta. Erre a Teremtő elmosolyodva megszólalt: Hisz ez ugyan az a kereszt, amit behoztál magaddal, hogy nem jó Neked!

 

Erre az ember kicsit szégyenkezve elkullogott,- mondván, hogy mégis csak ez az enyém, amit végig viszek, ha törik, ha szakad,- mert úgy látom a másé még nehezebb - ez mégis csak az enyém- én választottam! még akkor is , ha kibírhatatlan , de az én feladatom, hogy végig vigyem, és végig csináljam....

 

 

 

 

 

 

Ha megdobnak kővel

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álomautót”.

Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

„Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!”

„Bácsi kérem, ne haragudjon!” – válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

„Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.”

És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

„Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.”

Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin soha nem megcsináltta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?

 

 

 

Paulo Coelho: A ceruza meséje

A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ir. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét irsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet irsz?
Nagyapja, félbe hagyta az irást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad irok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza amivel irok. Szeretném, ha ilyen lennél te is amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.

Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik, egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kivánsága szerint minket.

A második érték: Időnként abba kell hagynom az irást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.

A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radir használatát, hogy kitörüljük azt ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavitani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes uton.

A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanigy gondozd azt ami benned történik.

És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy.
Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatositani.

 

 

 

 

A Szeretet története

 

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más. Így a szeretet is.

Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
Nem Szeretet nem tudlak elvinni! -válaszolta a Büszkeség, -itt minden tökéletes, te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát a szeretett megkérdezte a Bánatot is, aki épp előtte hajózott el: -Oh Szeretet -mondta a Bánat- én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang: gyere Szeretet, én elviszlek! Aki megszólalt egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást - Tudás meg tudnád mondani ki segített nekem?

Az Idő volt mondta a Tudás . -Az Idő? -kérdezte a Szeretet. Mért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt:

"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"

 

 

 

 

A két farkas

 

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a
csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: ' Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik
mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom,
kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség,
hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat,
kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a
hit. '
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: '
És melyik farkas győz? '
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: ' Az, amelyiket eteted. '

 

 

 

 

Az együttmüködés

 

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget…
Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen…...
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‚képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. ‚A Pokol gyakran itt van a Földön.’

 

 

Oldal: MESE
"A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség - © 2008 - 2024 - reikienergia.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat